Tereske nevének eredete
Akiknek már volt lehetősége, hogy templomuk tornyából (vagy műholdas térképen) körbenézzen a falu határán, láthatta, hogy a Kormos-puszta felől s a másik oldalon a Károly puszta irányából egy-egy árok, mint két hatalmas kéz öleli körül településünket. Hajdanán az árokhoz tartozó vizek jellegzetes képet és növényzetet adtak ennek a vidéknek.
A „két kéz” csuklóvonalain halad a 22-es út Rétság felől Érsekvadkert irányába. A két kéz középső ujja, mint a védelem egyik vonala a „Háromkeresztek” alatt ér össze, patak formájában. A kezek többi ujja a „Sós-kút” előtt nem sokkal találkozik egymással, ugyancsak patak képében. Már a honfoglalás előtt szlávok lakták a települést, s a falu elnevezése is tőlük származik kezdeti alakjában.
TERESKE előző hely és helyzetleírásából nyilvánvaló, hogy ez a település patakos, bő vizű, jellegzetes növényzetű, nádas, sásos terület. Pontosan jellegéből adódik elnevezése is: Trist, Tristi-Tristke, amely szláv nyelveken, vizes nádas területet jelent.
A honfoglalás Tereske nevének kialakulása
Amikor Buda ás Pest Árpád kézre került, akkor Zoárd és Kadocsa vezéreket küldte ki, hogy Nógrád várát meghódítsa (896-897 körül). Minden valószínűség szerint e várnak a meghódítása után jutott a magyarság az Ipoly-völgy síkjára és a mi falunk vidékére, ahol a lábát megvetette. Így a honfoglalást követő években magyar eleink vették birtokukba Tristi-t.
A magyar nem kedveli a mássalhangzók torlódását a szavakban, a könnyebb kiejthetőségre törekszik. Így alakult ki a nyelvünknek jobban megfelelő TERESKE.
Templomunk eredete
A Tereskei templom (Bővebben)
A községben álló templom altemplomában lévő évszám jelentése nem igazán tisztázott. Esetleg az építés dátuma vagy valamely fontos dátumot jelöl (1031 vagy 1131). Az sem zárható ki teljes bizonysággal, hogy a falunkban lévő templom eredeti formájában beleesett az István királyunk által kiadott II. törvényben elrendelt templomépítési kötelezettségbe.
Az hogy a 10 (tehát templomépítő!) lehetett a mi falunk is alátámasztani látszik, hogy a környékbeli templomok közül ez a legöregebb. A templomépítő község feltételezését az is megerősíteni látszik, hogy a községünk sokáig az esztergomi káptalan irányítása alá tartozott, valamint az a tény is, hogy községben már a tatárjárás előtt (1241-1242) a Boldogasszonyhoz címzett Benedek-rendű apátság állott.
Erről az apátságról a községünkről szóló első írásos emlékünk a Váradi Recestrum (1219-1239) emlékezik meg.
Borovszky Samu szerint a XIII.- XV. században még fennállott, s nyomai a Dennek-pusztai erdőben még az 191-es években is jól láthatóak voltak. Az idősebb Tereskeiek sokat emlegették a község közelében húzódó alagútrendszert, amely egyes feltételezések szerint a templom alól indult és egészen a Benedek-rendű apátság épületéig vezetett. Ez az alagútrendszer egyes kútfők szerint a lakosság túlélési esélyit jelentette az idők folyamán, mivel Tereske négy alkalommal kényszerült „honfoglalásra”.
A tatárjárás
Az hogy a területünk és környék a tatárjárás után is magyar lakta területe volt az országnak azzal is valószínűsíthető, hogy IV. Béla királyunk 1244. évi április hó 22. napján Balassagyarmat vendége volt. Ismét hangsúlyosan kell említeni a falunk alatt lévő alagútrendszert, mert valószínű, hogy ez a menedék tette lehetővé a tatárok támadásainak túlélését nem csak őseinknek, hanem a környék magyar és nemzetiségi lakóinak is.
A török uralom
Visegrád 1542-ben török kézre került. Területünk ekkor már fokozott fenyegetésben élt. Valószínű lázasan építik, bővítik, a korszerűsítik a menedékhelyeket, a templomot, s így az alagútrendszert is. Azoknak a lehet igazuk, akik azt állítják, hogy az alagútrendszer nem egyszeri nekirugaszkodás eredménye, hanem szakaszos, többször is bővített, ahogyan azt a szükség kívánta. Ez idő tájt még Nógrád Drégely Balassagyarmat Hollókő várai még ellenállnak. Ez bizonyíték lehet arra, hogy a török még igazából nem foglalta el területünket, hanem csak be-becsapott.
Az 1552-es török hadjárat idején, amikor Nógrád, Drégely Szondi György vezetésével, 150 társával mind egy szálig elesett, Balassagyarmat és Hollókő is török kézre került. Tereske török uralom alatt állt. A török Eger-vára ellen vonult.
Tereske sorsa így összefonódik a környékbeli várakéval. Ezek közül is kiemelkedik Nógrád –vára, amelynek mindenkori ura, Tereske felett is rendelkezik.
Az urak sorrendje:
- 1562: Hasszán bég, Rusztem pasa helytartója
- 1583-1584 Musztafa bin Abdullah, esztergomi lovas vitéz
- 1584-1585 Mohamed Juszuf a nógrádi tüzérek főnöke
- 1592 Behrem bin Abdullah nógrádi tüzértizedes hűbérbirtoka volt.
Tereske, 1593-ban rázta le a török igát. Községünk megszabadulásához az vezetett amikor Hiefenbach Kristóf, Pálffy Miklós, Homonnay István és mások vezérlete alatt lévő magyar seres a felvidéki várakat elfoglalta. Ez az időpont volt Tereske történetének harmadik honfoglalása.
1598-ban Kamper Ferenc özvegye volt községünk birtokosa. Falunk felett katonai főfelügyeletet Pogrányi Benedek nógrádi főkapitány gyakorolta. Nem sokáig élvezték a nyugalmat, mert 1605-ben Bocskay István Erdélyi fejedelem egyik vezére Rhédey Ferenc a területet elfoglalta, a bécsi-béke értelmében ismét császári fennhatóság alá került. Ekkor elrendelték a terület megerősítését. A megerősítésre vonatkozó határozatot 1608, 16013, 1618 évi országgyűléseken ismételten elrendelték. Valószínű ekkor Tereskeiek alagútépítése újabb lendületet kapott. 1619-ben Bethlen Gábor és a már gyakorlott Rhédey Ferenc újra uralmuk alá hajtották a területet, de az 1622-be megkötött Nikolsburgi-béke ismét császári fennhatóság alá rendelte. 1626-ban a török újra kísérletet tett területünk elfoglalására, de Balassagyarmat várvédői megállították támadókat. 1648-ban a török ismét dúltak a környéken, mivel a vidékünkön az egyik fő emberük menyasszonyát a magyarok hozományostól elrabolták. Ebben a „húzd meg – ereszd meg” csatározásban községünk lakói sokat szenvedtek. Valószínű sokszor kellett a templom és az alagútrendszerben menedéket keresni.
1663-ban a Köprili vezénylete alatt álló sereg, amelyhez Apaffy Miklós hadai is csatlakoztak szörnyű módon elpusztították és lerombolták a környéket olyannyira, hogy mikor 1688-ban 25 év után egyházi vizsgálatot tartottak a környékünkön (canonica visitacio) a vizsgálat vezetője a székhelyéül kijelölt Balassagyarmat helyére alig tudott ráakadni. A végleges megszabadulás a török időnkénti dúlásaitól akkor jött el községünknek, amikor Budát felszabadították a török uralom alól.
Rákóczi szabadságharc ideje
- január 22-én véres ütközet zajlott le községünk határában, mely alkalommal a kurucokat II. Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós vezették. A Heister Sigbert császári tábornok által vezetett labancok visszaverték a kuruc sereget, de a császáriak is súlyos vereséget szenvedtek, katonákból alig 500-an maradtak meg.
A vereség okát Rákóczi Ferenc tisztjei hibájából állítja be híres emlékirataiban.
A Dennek-puszta felé vezető úton álló hatalmas tölgyfáról két mesét is lehetett hallani. Az egyik hogy II. Rákóczi Ferenc fejedelem leszúrt egy botot, s a fa abból a botból sarjadt ki. A másik, hogy a fa alól figyelte a csatát.
Ami viszont nem mese, hogy a csatában elesett kurucok és labancok együtt fekszenek az ún. Kurucz-domb alatt.
1715-ben összeírás készült községünkről.
E lajstrom 14 magyar háztartást és 7 tót háztartást említ. A z5 évvel később 1720-ban készült összeírás szerint mind a magyar mind a tót háztartások száma csökkent. Ekkor Tereskén 12 magyar és 4 tót háztartást írtak össze.
Váltózó birtokviszonyok a XVIII. század első felétől
1700-as évek elején községüket a Frideczky család bírta, majd a birtokosztódás és tulajdonosváltozások következtek be.
1770-re a Frideczky birtokosokon kívül még az alábbi családoknak volt nagyobb birtokuk Tereskén és annak határában: Balczer József, Bory István, Jeszenszky család.
A Frideczky család tagjai községünkben: Frideczky Tádé, Frideczkyné (Farkas Anna), Frideczky Róza.
- május 25-től 27-ig II. József császár Balassagyarmat vendége volt.
A következő századra újra megváltoztak a birtokviszonyok községünkben és a következőképpen alakultak: Jeszenszky István, Szmrecsányi István, Frideczky József, Bory István özvegye, Szily-család, Kokovay-család, Angyal-család, Huszár Károly.
Az 1848/49-es szabadságharc
A szabadságharc ideje alatt községünk több ízben volt hadátvonulás színhelye. 1849. január 10-én Csorich altábornagy hadteste szállta meg. 1849. április 11-én a váci fényes győzelem után diadalmas honvédsereg vonult ezen a vidéken Léva felé. 1849. július 16-án a váci csata után az orosz hadak eddig üldözték Görgey visszavonuló seregét, amely alkalommal a honvédsereg másfél órát harcolt az oroszokkal. Tehát az oroszok 1945-ben másodszor szálltál meg a falut, mert 1849-ben már egyszer voltak itt.
1857-re, a szabadságharc leverése után már teljesen megszilárdult a visszaállított abszolutizmus. Ebben az évben volt Balassagyarmat vendége I. Ferenc József császár. Nem sok évre a látogatás után nagyon szomorú esemény rázta meg a falut: a kolera pusztított. Többen áldozatul estek ennek az alattomos betegségnek, amelynek adatait a levéltárak megőrizték.
1867-ben létrejött az ún. Kiegyezés, amely a politikai viszonyok rendeződését az osztrák Magyar Monarchia létrejöttés a gazdaság fellendülését eredményezte.
Ennek a fellendülésnek és az utána következő éveknek köszönhetően a gazdagodó birtokosok révén a községhez tartozó területek növekedtek, nagyobb munkalehetőséget adva a falu lakosságának.
Birtokviszonyok a XX. század elejétől
Kiragadva a 1910-es évet látható, hogy ekkorra a községhez tartozik: Dennek – puszta; Farkasvölgy – puszta; Ilonka-puszta; Károly – puszta; Kormos – puszta; Ledér – puszta.
Az 1910-es években községünk nagybirtokosai: Huszár László; Egressy Aladár; Pápa Zsigmond; Szmrecsányi – örökösök; Keresztszeghy Lajosné özv. (született: Angyal Hermin)
Községünk nagyobb úri lakjai közül:
Pápa Zsigmond és Angyal Hermin házának alapjai még a középkorból valók. Az előbbié az egykori Benedek-rendi kolostor, az utóbbié pedig az azelőtti Frideczky – kúria volt. Huszár Lászlóé 1848-ban épült klasszicista stílusban.
Az I. világháború idején
Az I. világháború sokat hallottunk nagyapáink és más öregek elbeszélése nyomán. Sokszor nagymamáink rászóltak az öregekre, amikor disznótorban, búcsúban vagy a karácsonyi kártyázás közben történeteket meséltek, kicsit „színesítve”: „ne szédítsétek már azt a gyereket!”
Álljon itt tiszteletül azok névsora, akik már nem tudtak mesélni, pedig szerettek volna és tudtak is volna mit mondani a háború borzalmairól.
Bodó Gusztáv
Bandur István
Boskó Péter
Cseri János
Furák Ferenc
Galambos János
Galambos János
Galambos István
Hegedűs Gusztáv
HegedűsJános
Kertész Rókusz
Kopcsik István
Korbély Imre
Laczó János
Lisinszki Károly
Lisinszki Mihály
Makrai Gál
Makrai Rafael
Márton János
Mukrányi László
Mukrányi Mihály
Szunyogh Ferenc
Szunyogh István
Szunyogh Pál
Szunyogh Péter
Vincze Gábor
Zachar Péter
Zachar Ráfael
Nyugodjanak békében!
A II. világháború ideje
Nem sokat tölthetett a falu békében, igazából még fel sem ocsúdott az I. világháború hatása alól, máris egy másik pusztulásba szédült. Újra vitték a fiakat, testvéreket, vőlegényeket, férjeket, apákat, nagyapákat…
Emlékezés 1944 decemberére:
„Egyhangúan múlnak a napok. Az erdei csendet nem zavarja más, mint az ásó és a lapátok csörrenése, amint a sziklatörmelékes árkot mélyít használója. Időnként hűvös hegyi légáramlat vörös faleveleket sodor az árok felé és rászórja a bennlévőkre. Rövidebb – hosszabb időközönként némettiszt ad utasítást, amelyet részünkre tolmács közvetít. Ritka időközönként a távolból mély ágyúdörej hallatszik, ez úgy tetszik, mintha ezt a völgyek megsokszorozták volna. Ilyenkor többen egymásra néztünk, és ha nem is mondjuk, valamennyi 15-18 éves levente arra gondolunk, de jó lenne most otthon a szülők mellett lenni. Délután négy óra van „munka vége” továbbítja a tolmács. A csapat a szállásra vonul, ahol a felügyeletet már magyar katona végzi. A négy napra hozott élelem utolsó adagjai kerülnek elő a ládákból. Egyesek viccelni próbálnak mások találgatásokba bocsátkoznak. Engem egy gondolat foglalkoztat, elmondom kovács Jancsinak, aki mellettem ül. Helyesli! Szólj neki! – mondja. Nem bízom a sikerben, de mégis szólok a katonának rövid gondolkodás után, hogy az élelmünk elfogyott. Tereskére szeretnénk menni éjjel és reggelre vissza is érünk. „Jó” – mondja a katona rövid gondolkodás után. „De a bajtárs felelős, hogy 7-én reggel 7-re munkába állás előtt nálam jelentkeznek! Megígéri? ….” Azonban a katonás szavak után arcán mintha apró mosolyt vettem volna észre. Biztatólag hatott. Elindultunk. Kerüljük a bárkivel való találkozást. Itthon vagyunk. Az otthoniak érdeklődnek hazajövetelünk körülményeiről. Apám a bátyám halálával kapcsolatban jósolgatni próbál. Majd kopogtatnak! Willi a szomszédban lakó német katona búcsúzni jött. Nagyon szerette a „hegy levét”. Valószínű, hogy hamarosan indulnak – mondja, majd tört magyarsággal minden jót kíván és elmegy. Arca gondterheltnek látszott. Éjjel nem sokat aludtunk. Egész éjjel hallható volt, amint a német szerelőműhely személyzete a járműveket indulásra előkészítette. Az útközben megbeszéltek alapján valamennyi itthon maradottunk és 7-én egyáltalán nem vagy csak igen keveset mutatkoztunk. A front közeledtét sejteni lehetett, mert ezen a napon több német löveget lehetett látni, amint Szátok irányából elhaladtak. A sajtó és egyéb propaganda hatására inkább nyugtalanság volt tapasztalható. Sokan a pincébe költöztek, dunyha és egyéb dolgokkal. December 8-án a falu csöndes katona nem látható azonban a szovjet katonák közeli tartózkodása valószínű. A Barcza féle kertben a két gránátbecsapódás volt. 16 óra tájt Bánk felől a jelenlegi Bem utca felől egy szürke lovas katona jött a volt iskola előtti térre. Az utcán tartózkodó emberekkel kezet fogott, valamint Szátok felől érdeklődött. Ugyanebből az irányból néhány perc múlva több lovas katona és egy gyalogos követte. Mozgásuk általában lassuló, öltözködésük ne valami bizalomgerjesztő volt. Mindezt szobánk ablaka mögül szemléltem. Megmagyarázhatatlan ok miatt, vagy talán más miatt nekem inkább ellen -, mint rokonszenvesek voltak.
A következő napokban szinte száz szám lehetett látni szovjet katonát. Többen közülük kocsira kenyeret-szalonnát gyűjtöttek, és ha egy – egy helyen előfordult, hogy nem kaptak, nem mutattak türelmetlenséget. Később a lakásokba való beszállásolásokra is sor került, és a helyzet fokozatosan megszokottá vált. Tőlük és apámtól orosz szavakat próbáltam tanulgatni.
Ez volt Tereske ún. Felszabadulása, de nálunk csak úgy mondták: „Bejöttek az oroszok!”
1944/45-ről közzétett községi tanácsi jelentése
„A II. világháborúba községünkből 95 főt hívtak be katonai szolgálatra. Az elesettek száma 16 fő. Tereskéről 11 főt vittek el koncentrációs táborban s ezek közül 4 fő tért vissza. Tömeges kitelepítés a községből nem történt. A leventék közül 12 személyt vittek el, az ezek közül 2 fő nem tért haza. Községünk lakosai közül 35 fő fogságba esett. Ezek közül a Szovjetunióba 30 fő, nyugati államokba 5 fő. A német megszállás alatt a lakosság békében élt a katonákkal. A frontról eltávozó Tereskeiek közül 42 fő került vissza községünkbe és rejtőzködve várták meg a kibontakozást.
Tereske 1944. december 8-án 16.00-kot került a szovjet csapatok kezére. Tereske területén háborús harcok nem folytak. A szovjet csapatok parancsnoka Dimitrij Fjodorovics Loza volt.
- Községünkben a szovjet csapatok tábori kórházat rendeztek be. 1945-ben községünkben a következő birtokok rendelkeztek 100 holdnál nagyobb területtel: Huszár László; Pápa Zsigmond; Barcza Lajos; Szuchonszky Sándorné; Szmrecsányi Pál; Szmrecsányi Gyula.
- A Földkiosztó Bizottság 1945-ben alakult.
Elnökei: Kordics Lukács, Vincze István. Tagjai: Velki Sándor, Laczó István, Rezák Ferenc, Galambos Péter, Makrai János, Ferencsik Gábor. - Községünkben Lami János volt a községi bíró és Ferencsik Gábor volt a gazdasági elöljáró. A községben 1321 kh. föld került igénybevételre és kiosztásra. Egy-egy igénylő általában 5 kh. földterületben részesült. Az igénylők száma: 190 volt.
- A Nemzeti Bizottság 1945-ben megalakult:
Elnöke: Sztranyóvszky Ödön. Tagjai: Lisinszki Mihály, Popcsa László, id. Szinóvszki József, Deák Mihály. - Községünkben 1945 augusztusáig a következő pártok alakultak:
Nemzeti Paraszt Párt elnöke: Laczó Lajos
Kisgazda… Szunyogh Gusztáv
Szociáldemokrata… Lisinszki Mihály
Kommunista… Szinovszki József
Ebben az időszakban a legnépesebb ás legnagyobb létszámú párt a Nemzeti Paraszt Párt volt.
Tereskén 1944-ben három tantermes iskola volt, három tanítóval. Az iskolai tanítás 1945 májusában két tanítóval kezdődött meg. Szabó József tanító út szervezte a kulturális életet és a Nemzeti Paraszt Párt szervezésében együttműködött a Laczó Lajossal.
A termelés két darab Cormidt traktorból egyet összeszerelve indult meg a megmarad igaerővel és kézimunkával. Mint mindannyiszor a történelemben most is a saját erejéből tudott talpra állni Tereske, ez volt a 4. „honfoglalás”.
A termelés megindítására bizottság alakult. Elnöke: Ferencsik Gábor. Tagok: id. Velki István, Rezák Ferenc, Laczó István.
1945-ben a községben nem volt pap. Egyházi téren Tereske Romhány község plébániájához tartozott, mint filiáris község.
Községünkben II. világháborúval kapcsolatos legnagyobb bánata azon személyekkel kapcsolatos, akik sajnos nem térhettek haza, pedig nagyon várták őket! Álljon itt a tisztelet jeléül nevük sora:
Boskó Ignác
Boskó Károly
Furák Gusztáv
Furák János
Garai István
Gyüre Péter
Kapor Tibor
Laczó István
Laki Ferenc
Lisinszki Károly
Maricsek Károly
Sinkó János
Szunyogh László
Szunyogh Pál
Varga Ferenc
Vincze Géza
Vincze Gusztáv
Vincze István
Vincze Károly
Vincze Mihály
Zachar István
Zachar János
Nyugodjanak békében!