nyomtatás  nagyítás kicsinyítés 
Tereske Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2016 (XI.22.) önkormányzati rendelete
Hatályos:2017-07-10 -tól
Tereske Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2016 (XI.22.) önkormányzati rendelete
a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról

Tereske Község Önkormányzatának képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) bekezdés 19. pontja szerinti feladatkörében eljárva, illetve a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 35. § és 88. § (4) bekezdése alapján hulladékgazdálkodás helyi rendjéről a következőket rendeli el.


1. Általános rendelkezések



  1. §

(1)A rendelet tárgyi hatálya Tereske település közigazgatási területén keletkező települési hulladék gyűjtésére, szállítására és kezelésére valamint Tereske Község Önkormányzata és a vele kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés szerinti közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységére terjed ki.


  1. §


E rendelet alkalmazásában:


1. közszolgáltató: az a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló törvény szerint minősített nonprofit gazdasági társaság, amely a települési önkormányzattal kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés alapján hulladékgazdálkodási közszolgáltatást lát el.

2. hulladékbirtokos: a hulladéktermelő (az ingatlanhasználó), továbbá bármely jogalany, akinek vagy amelynek a hulladék a birtokában van (többek között az ingatlantulajdonos).

3. ingatlanhasználó: az ingatlan birtokosa, tulajdonosa, vagyonkezelője, valamint a társasház és a lakásszövetkezet, aki (amely) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást szerződéses jogviszony keretében kötelező jelleggel igénybe veszi és akinek (amelynek) a közszolgáltató rendszeres időközönként rendelkezésére áll.

4. települési hulladék: elsősorban háztartásokban képződő, így a lakásokban, lakóingatlanokban, a pihenés, üdülés céljára használt helyiségekben, valamint a lakóházak közös használatú helyiségeiben és területein, valamint olyan gazdálkodóknál, intézményekben képződő hulladék, amely minőségében hasonlít a háztartásokban keletkezőhöz.

5. vegyes, maradék hulladék: a közszolgáltatás keretében rendszeresen gyűjtött olyan települési hulladék, amely elkülönített gyűjtésben nem gyűjthető.

6. elkülönítetten gyűjtött hulladék: a közszolgáltató által meghatározott módon külön gyűjtött (pl. házhoz menő vagy gyűjtőszigetes gyűjtésben) olyan hulladék, amelyek további hasznosítása megoldott. Így többek között a hasznosítható csomagolóanyagok és a zöldhulladék.

7. hasznosítható csomagolóanyagok: Olyan a közszolgáltató által meghatározott anyagok, amelyek valamilyen termék csomagolását képezik.

Így többek között papír, fémdobozok (üdítős- és konzervdoboz), műanyag csomagolás (bevásárló táskák, zacskók, italos palackok, mosószeres, öblítős flakonok), és a társított csomagolás is, mint például az italos karton (tejes és üdítős dobozok).

8. zöldhulladék: elsősorban zöldfelületeken, kertekben képződő biológiailag lebomló hulladék. Így többek között a falevél, elpusztult növényi maradványok, gyomok, gallyak, nyesedékek, fűkaszálék.

9. lomhulladék: minden olyan hulladék, amely a közszolgáltatás keretében rendszeresített gyűjtőedény méreteit meghaladja (használt bútor és háztartási eszközök, hűtőszekrény, szőnyegek, stb), kivéve az elkülönítetten gyűjtött hulladékok, építési és bontási törmelék, gépjármű és ipari berendezések alkatrészei, veszélyes hulladékok.

10. veszélyes hulladék: a Ht. 1 mellékletében meghatározott veszélyességi jellemzővel (robbanásveszélyes, oxidáló, tűzveszélyes, irritáló, toxikus, fertőző, rákkeltő, maró, reprodukciót károsító, mutagén, erősen allergén, környezetre veszélyes) rendelkező hulladék. Így többek között elemek, akkumulátorok, festék és oldószer maradékok, növényvédő szer maradékok és göngyölegeik, lejárt gyógyszerek és maradékaik, fénycsövek, olajjal szennyezett anyagok, azbeszt tartalmú bontási hulladék, állati tetemek, háztartási savak és lúgok maradékai.

11. házi komposztálás: hulladék megelőzés egyik lehetősége, ahol a saját tevékenységből származó zöldhulladékot és konyhai előkészítés hulladékát a tulajdonos a saját kertjében komposztálja, valamint a kész komposztot saját célra felhasználja. Így a zöldhulladék nem kerül elkülönített gyűjtésre és elszállításra, illetve nem keveredik a vegyes, maradék hulladékkal.

12. elhagyott hulladék: minden olyan hulladék, amelytől a birtokosa nem a jogszabályokban előírt módon vált meg, azaz nem adta át a közszolgáltatónak vagy más hulladékkezelési engedéllyel rendelkező vállalkozásnak. Ide tartozik gyűjtőszigetek mellett elhelyezett hulladék is. A hulladék begyűjtéséről és kezeléséről a hulladék birtokosának kell gondoskodnia. Amennyiben a hulladék birtokosa (termelő) nem állapítható meg, akkor közterületeken a helyi önkormányzat, magánterületen pedig az ingatlan tulajdonosa, használója köteles gondoskodni az elhagyott hulladék összegyűjtésről és kezelésről.


2. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási terület határai


  1. §


(1) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás során a közszolgáltatási terület határai Tereske település teljes közigazgatási területe.



3. A közszolgáltató


  1. §


(1) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenységet az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás tulajdonában lévő Zöld Híd B.I.G.G. Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.. közszolgáltató (továbbiakban Közszolgáltató) végzi. Székhelye: 2100 Gödöllő, Dózsa György út 69.1

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott közszolgáltatónak tagjai, alvállalkozói nincsenek, a közszolgáltatást egyedül végzi.




5.A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásnak rendje és módja


5.§


(1)A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátása írásban rögzített, legfeljebb 10 évre vonatkozó közszolgáltatási szerződés alapján történik.

(2) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás feltételeiben, rendjében bekövetkezett változásokról a változás bekövetkezte előtt 15 nappal a Közszolgáltató legalább a honlapján, és hirdetmény formájában tájékoztatást nyújt.


(3)Az ingatlanhasználó a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáért hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat fizet a Ht.-ben, valamint miniszteri rendeletében meghatározott feltételek szerint.


6.§


(1)A települési hulladékok közül a vegyes, maradék hulladék szállítása hetente 1 alkalommal a Közszolgáltató honlapján és hirdetményeiben meghatározott napon történik.


(2)A vegyes, maradék hulladék elszállításra akkor kerül, ha az ingatlanhasználó a hulladékot a saját tulajdonában lévő, vagy a Közszolgáltatótól bérelt és a Közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedénybe helyezi el úgy, hogy annak fedele lecsukható legyen és a hulladék átöntése a szállító járműbe akadálymentesen történjen. A kihelyezett gyűjtőedény nem akadályozhatja a jármű- és gyalogosforgalmat. A hulladék kihelyezése a szállítást megelőző napon 18 órától megengedett, de legkésőbb a szállítási nap reggel 6 óráig kötelező.


(3)Az alkalmazható gyűjtőedények

a) 60 literes, megengedett hulladékmennyiség: 15 kg,

b) 80 literes, megengedett hulladékmennyiség: 20 kg,

c) 110-120 literes, megengedett hulladékmennyiség: 30 kg,

d) 240 literes, megengedett hulladékmennyiség: 60 kg,

e) 1100 literes megengedett hulladékmennyiség: 275 kg,

f) a közszolgáltató által biztosított, a szolgáltató által egyedi jelöléssel ellátott hulladékgyűjtő zsák.




(1)Közszolgáltató a honlapján közzétett módon lehetőséget ad vegyes, maradék hulladék gyűjtésére alkalmazható hulladékgyűjtő zsák beszerzésére. Közszolgáltató a vegyes, maradék hulladék gyűjtésére kiegészítő megoldásként alkalmazható hulladékgyűjtő zsákért a hulladék elszállítási és kezelési díjat is magában foglaló térítést kér.


(2)A ritkán lakott üdülőterületeken a többlethulladék gyűjtésére is alkalmas egyedi jelölésű köztisztasági zsákokban történik a gyűjtés.


8. §


(1)Amennyiben a gyűjtőedényzet megrongálódása a nem megfelelő ürítés során történt, és erről a Közszolgáltató az erre alkalmas értesítőn az ingatlanhasználót értesítette, a Közszolgáltató gondoskodik az edényzet saját költségén történő megjavításáról, – ha az nem lehetséges a cseréjéről.


(2) Amennyiben a gyűjtőedényzet megrongálódása a nem megfelelő ürítés során történt, és erről a Közszolgáltató az ingatlanhasználót nem tájékoztatta, de az ingatlanhasználó 48 órán belül bejelentést tesz, akkor a Közszolgáltató rendszerfelügyelője kiszáll az adott ingatlanhoz kivizsgálni a bejelentést. A panasz pozitív elbírálása esetén a Közszolgáltató gondoskodik az edényzet saját költségén történő megjavításáról, – ha az nem lehetséges a cseréjéről. Amennyiben az ingatlanhasználó hibájából történt a rongálás, tájékoztatást kap az ingatlanhasználó az edényzet cseréjének szükségességéről. Az ezzel járó költségek viselése az ingatlanhasználót terheli.


(3)Amennyiben a Közszolgáltató tulajdonában lévő, az ingatlanhasználó számára bérbe adott gyűjtőedényzet a rendeltetésszerű használat során elhasználódik, Közszolgáltató saját költségén másik gyűjtőedényzetet biztosít.


9. §


(1) Közszolgáltató megtagadhatja a gyűjtőedényzet kiürítését, illetve a gyűjtőzsák elszállítását, ha:


1. Mérgező, veszélyes, folyékony, robbanó vagy olyan hulladék kerül elhelyezésre, amely a kiürítéssel, későbbi hulladék feldolgozással foglalkozó dolgozók egészségét, testi épségét vagy életét veszélyezteti, vagy begyűjtése során a gépkocsi, feldolgozása során az egyéb műszaki berendezésben rongálódást idézhet elő, ártalmatlanítása során pedig veszélyezteti a környezetet.


2. A hulladék elhelyezése során beszorul az edényzetbe.


3. A gyűjtőedény hulladékkal együttes súlya meghaladja a megengedett hulladékmennyiséget.


10. §


(1) Közszolgáltató megtagadja a hulladék begyűjtését azon ingatlanhasználók esetében

(a) akik a hulladékgazdálkodási szolgáltatás szüneteltetését kérték - a szüneteltetés idejére,

(b) ha az ingatlanhasználó nem megfelelő hulladékgyűjtő edénybe - a gépi ürítésre nem alkalmas hulladékgyűjtő edényzetbe, nem a közszolgáltató által rendszeresített hulladékgyűjtő zsákba- helyezte el a hulladékot.


11. §


(1)Amennyiben az ürítés elmarad, a Közszolgáltató dolgozói az ürítés elmaradásának okáról haladéktalanul értesítik az ingatlanhasználót.


12. §


(1) Közszolgáltató elsősorban háztartásonkénti elkülönített (továbbiakban: szelektív) hulladékgyűjtést, lakótelepi, lakóparki környezetben gyűjtőszigetes szelektív hulladékgyűjtést, vagy ezek kombinációját üzemelteti.


(2)A szelektív hulladékgyűjtés a lakosság számára díjmentesen biztosított szelektív hulladékgyűjtő zsák vagy edény alkalmazása mellett történik. Szállítása kéthetente 1 alkalommal a Közszolgáltató honlapján és hirdetményeiben meghatározott napon történik. A szelektív hulladék kihelyezése a szállítást megelőző napon 18 órától megengedett, de legkésőbb a szállítási nap reggel 6 óráig kötelező.


(3)A zöldhulladék szállítása április 1-től november 30-ig terjedő időszakban a Közszolgáltató honlapján és hirdetményeiben meghatározott napon és gyakorisággal történik. A zöldhulladék gyűjtés, a Közszolgáltató által rendszeresített, egyedileg jelölt, biológiailag lebomló, 110 liter űrtartalmú zöldhulladék gyűjtő zsák alkalmazásával vagy edényben történik. Egy ingatlan esetében, a kijelölt gyűjtési héten, legfeljebb 10 db zöldhulladék gyűjtő zsák helyezhető a közterületre. A zöldhulladék gyűjtésre szolgáló zsákot a közszolgáltató hozza forgalomba, a zsák díját és értékesítési helyszíneit a Közszolgáltató honlapján teszi közzé.


(4)A biológiailag lebomló zöldhulladék gyűjtő zsák alkalmazásán felül kötegelt elszállítás is biztosított. A kötegelés azt jelenti, hogy az ingatlanhasználó által kihelyezett zöldhulladék nem ömlesztve, hanem legalább egy ponton összekötve kerül kihelyezésre. Az összekötegelt gallyak, ágak átmérője maximum 6 cm, hossza maximum 100 cm, és a kihelyezett mennyiség össztérfogata maximum 1 m3 lehet.


(5)Közszolgáltató két alkalommal, az Önkormányzattal egyeztetett időpontban biztosítja a karácsonyi fenyőfagyűjtést és elszállítást.


13. §


(1)Közszolgáltató, az Önkormányzattal előzetesen egyeztetett időpontban, évi egy alkalommal, felügyelt gyűjtőpontos lomtalanítást végez, melynek keretében háztartásonként legfeljebb 1 m3, kizárólag a nagydarabos lomhulladék kerül átvételre. A lomelszállítás időpontját Közszolgáltató tájékoztatója, hirdetménye határozza meg. Közszolgáltató, legalább évi egy alkalommal gondoskodik a településen keletkező elektronikai hulladékok díjmentes átvételének megszervezéséről.



5. Közszolgáltató jogai és kötelezettségei


14. §


  1. A közszolgáltatási szerződés és a Ht. vonatkozó rendelkezései alapján Közszolgáltató köteles


(a) a közszolgáltatási szerződés szerinti hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatokat ellátni,

(b) az elmaradt szállítást a szállítást akadályozó tényező megszűnését követő legkésőbb 48 órán belül elvégezni.

(c) honlapot üzemeltetni, és azon a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos valamennyi fontos információt elhelyezni,

(d) az ingatlanhasználó által tett panaszt kivizsgálni, javaslatot tenni, és arról az érintettet érdemben 15 napon belül tájékoztatni.


(2) A Közszolgáltatónak joga van a közszolgáltatási szerződést a jogszabályban, valamint a közszolgálati szerződésben meghatározott módon felmondani.



6. Az ingatlanhasználó jogai, kötelezettségei


15. §


(1)Ingatlanhasználó az ingatlanon képződő háztartási, és háztartási hulladékhoz hasonló hulladékra vonatkozóan jelen rendelet 4. pontjának, valamint a Közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységéről és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről szóló 385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 4. §-ának figyelembe vételével jár el.


16. §


(1)Az ingatlanhasználó a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásához szükséges feltételeket a Közszolgáltató részére biztosítja, és a közszolgáltatást igénybe veszi.


(2)Az ingatlanhasználó köteles:

a) a személyében történő változás esetén vagy új ingatlan vonatkozásában, ha ingatlanhasználat kezdődik, a változást követő 15 napon belül írásban bejelenteni a Közszolgáltatónak. A bejelentéshez szükséges csatolni az ingatlan tulajdonjogát vagy az ingatlanhasználatot igazoló szerződés vagy hatósági dokumentum másolatát.

b) a Közszolgáltató által bérbe adott hulladékgyűjtő edényzet átvételét aláírásával igazolni,

c) zárható edényzetben gyűjteni a hulladékot,

d) a gyűjtőedényzet rendszeres tisztításáról és fertőtlenítéséről gondoskodni,

e) a vegyes, maradék hulladék gyűjtőedényzet űrtartalmát illetve teherbírását meghaladó hulladékot a rendszeresített gyűjtőzsákban gyűjteni, és a hulladékgyűjtő zsákért a Közszolgáltató által meghatározott díjat megfizetni, elszállítás céljából a meghatározott gyűjtési napon a gyűjtőzsákot bekötve közterületre kihelyezni,

f) gondoskodni arról, hogy a vegyeshulladék gyűjtő edény alkalmas legyen a rendeltetésszerű használatra és a Közszolgáltató szállító járművével történő ürítésre, arról, hogy csak vegyes, maradék hulladék kerüljön elhelyezésre, a hulladék szilárd halmazállapotú legyen, valamint, hogy az ürítést végzők egészségét, testi épségét ne veszélyeztesse, a gépi ürítést ne akadályozza és a berendezésben kárt ne okozzon,

g) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás díját a Koordináló szervnek megfizetni,

h) a Közszolgáltató által a 12. § bekezdéseiben meghatározott hulladék fajtákat elkülönítetten gyűjteni és elszállításra kész állapotban ingatlana elé kihelyezni.


17. §


(1)Az ingatlanhasználónak joga van:

a) jelezni hulladékgyűjtő edényzet bérlési szándékát a Közszolgáltatónál,

b) a vegyes hulladék gyűjtőedényzet űrtartalmát vagy teherbírását alkalmilag meghaladó vegyes hulladékot hulladék gyűjtő zsákban a gyűjtő edényzettel együtt a közterületre kihelyezni,

c) kérni a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás időleges szüneteltetését,


d) panasszal élni, javaslatot tenni a Közszolgáltató felé, ha a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással nem elégedett, valamint panaszával a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőségéhez, illetve a Békéltető Testület illetékes kirendeltségéhez fordulni.

e) a lakóingatlant egyedül és életvitelszerűen használó természetes személy ingatlanhasználó e tényt alátámasztó igazolást kérni az Önkormányzattól/jegyzőtől 60 literes edényzet használatához, amelyhez a Közszolgáltató lehetőséget biztosít.



7. Az elhagyott vagy ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett hulladék


18. §


(1) Az Önkormányzat vállalkozó illetve alvállalkozó igénybevételével gondoskodik az elhagyott vagy ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett hulladék összegyűjtéséről, elszállításáról és kezeléséről. Ilyen hulladéknak minősül többek között a közterületen, különös tekintettel a gyűjtőszigeteken engedély nélkül, valamint a meghirdetett lomtalanítás alkalmával a meghatározott időponttól és helytől eltérően elhelyezett hulladék.


(2)A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 248. § (1) bekezdés értelmében, aki arra a célra hatóság által nem engedélyezett helyen hulladékot elhelyez […] bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.



8. Az ingatlanhasználót terhelő díjfizetési kötelezettség, megfizetésének rendje,
az esetleges kedvezmények


19. §


(1)A közszolgáltatási díjat 2016. április 1-től a Koordináló szerv szedi be az ingatlanhasználóktól. A Koordináló szerv a közszolgáltatási díjakra vonatkozó számlákat a Közszolgáltató adatszolgáltatása alapján állítja ki.


(2)Ha az Önkormányzat díjkedvezményt, mentességet, vagy ingyenességet állapít meg az ingatlanhasználó részére, a felmerülő díjkülönbözetet a Koordináló szerv számára a beszedési időszakot követően 15 banki napon belül fizeti meg.


20. §


(1)Díj megfizetési kötelezettség tekintetében a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 64/2008. (III. 28.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdését kell alkalmazni.


(2)Az ingatlanhasználó a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat három havonta utólag köteles megfizetni a Koordináló szerv által kiállított számla ellenében. A díj megfizetésének módját, határidejét a számla tartalmazza.


(3)Az ingatlanhasználó a (2) bekezdésben meghatározott számla tartalma tekintetében a Koordináló szervnél kifogást emelhet, mely az írásban benyújtott kifogást 15 napon belül kivizsgálja és arra érdemben írásban válaszol, és jogos kifogás esetén a sérelmet 15 napon belül orvosolja.


(4)A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás díját a Koordináló szervnél ismert ingatlanhasználó köteles megfizetni. Amennyiben az ingatlanhasználó adott ingatlan esetében változik, a Koordináló szerv a változás bejelentését követően a változás bejelentésének napjától állítja ki a számlát az új ingatlanhasználó részére.


21. §


A Koordináló szerv a kiszámlázott és az ingatlanhasználó által határidőn belül ki nem fizetett közszolgáltatási díj behajtása érdekében intézkedik és kezeli a közszolgáltatás keretében 2016. április 1-től keletkező kintlévőségeket.



9. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének szüneteltetése,
az üdülőingatlanokra vonatkozó sajátos szabályok


22. §


(1)Az üdülőingatlanok, illetve az időlegesen használt ingatlanok (továbbiakban együtt: időlegesen használt ingatlanok) esetében az ingatlanhasználónak féléves hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjfizetési kötelezettsége áll fenn április 15. és október 15. közötti időszakra vonatkozóan. Időlegesen használt ingatlanok esetében nincs lehetőség részleges szüneteltetésre.

(2)Az ingatlanhasználó a közszolgáltatás szüneteltetését előre, írásban kérheti a Közszolgáltatótól abban az esetben, ha az ingatlanát 30 napot meghaladó ideig, de legfeljebb tárgyév végéig (december 31.) nem kívánja használni. A szüneteltetési kérelmet minden évben meg kell újítani, amennyiben folyamatos szüneteltetést igényel az ingatlanhasználó. A Közszolgáltató bírálja el minden esetben a szüneteltetési kérelmet.1


(3) A szüneteltetési kérelem a Közszolgáltató által e célra rendszeresített Adatbejelentő lapon nyújtható be a Közszolgáltatónak 2 darab közüzemi – víz és villany – számla másolatával együtt, amely a lakatlanságot hivatott igazolni. A szüneteltetés időtartamára az ingatlanhasználó mentesül a díjfizetési kötelezettség alól.


(4)A szüneteltetési kérelmet az Adatbejelentő lapon rögzített időponttól fogadja el a Közszolgáltató. Amennyiben utólag bebizonyosodik, hogy az ingatlanhasználó a szüneteltetésre nem jogosult, úgy a szerződött gyűjtőedénynek megfelelő díjat a szüneteltetés kezdő dátumától visszamenőleg megfizetni köteles.


23. §

(1)Az időlegesen használt ingatlanok esetén a díj megállapítására a Ht. 47. § (4) bekezdésében, valamint a 64/2008. (II. 28.) Korm. rendelet 9. §-ában meghatározottakat kell alkalmazni.



11. Záró rendelkezések


24. §


(1) E rendelet 2017. január 01. napján lép hatályba.


(2) Hatályát veszti Tereske Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015 (IX.15.) számú önkormányzati rendelete.




Meló Martina                                                                                    Dr. Villant Gréta

polgármester                                                                                              jegyző




1Módosította a Tereske község Önkormányzat Képviselő- testületének 10/2017(V.25.) számú rendelete

a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról szóló 9/2016 (XI.22.) önkormányzati rendelet módosításáról. Hatályos: 2017.05.26.


Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
Az Önkormányzati Rendelettárban elérhető szövegek tekintetében a Közlönykiadó minden jogot fenntart!